Referenciák
Karcag
Sámándob
Az időszaki kiállítás helyszíne a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ, amely a 2015. évi Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának, a Sámándobnak az újjáépítésével valósult meg, melyet 7 évvel a hazahozatala után adták át 2024.02.29-én . A több mint 2300 négyzetméteres, öt szintes épületben a tervek szerint számos kulturális, művészeti és egyéb rendezvényt szeretnének a jövőben megvalósítani.

Tápiószentmárton
Bölcsöde
Karcag
Sporttelep
Közel 5000 m2 alapterületű, három épületből álló komplexum fogadja az új nemzedékek sportolóit. A kivitelezéssel a labdarúgó pályán kívül, lelátóval, fedett műfüves pályával, öltözővel, futópályával, kondi-, asztalitenisz-, birkózó- és squashteremmel, edzőtábor tartásához szükséges szálláshelyekkel gazdagodott Karcag városa. Az íves, ragasztott fatartós épületszerkezetek, az 1800 m2-nyi nyers tégla homlokzatburkolat az arculattervezőként közreműködő Túri Attila alkotásai, ezek teszik megjelenésében egyedivé a létesítményt.
Diósgyőr
Diósgyőri vár konyha épülete
Kihívást adó tényezők a tervezés és kivitelezés során:
Budapest
Budai Vígadó
Feladatunk volt a tetőszerkezet újjáípítése az örökségvédelmi szempontok figyelembevétele mellett.
Diósgyőr
Diósgyőri vár
Több száz éves épületre igazított új tetőszerkezet építése nem egyszerű,de a tér elmérésnek köszönhetően mm pontossággal tudunk dolgozni ilyen szintű és adottságú munkák során is.
Dunakeszi
Általános Iskola
Tetőszerkezet és belső faelemek készítése.
Karcag
Vasútállomás
A tetőszerkezet felújítása korhűen, modern technikával.